Elég furán kezdődtek anno a gimis éveim. Előtte egy 18 fős osztályba jártam, ami nem is osztály, inkább család jellegű volt, mindenki nagyon szeretett mindenkit, egyébként a jóbarátaim 80-90%-a is abból az osztályból származik. Aztán nyolcadik év végére a tantestület “költséghatékonytalannak” ítélte egy ilyen kis létszámú osztály fenntartását, ezért szétbombáztak minket, és az osztály fele (elvileg a jobb tanulmányi átlagúak) bekerültek az akkor még gyűlölt “ásokhoz” a gimi 4 évére. Az első hetekben látványosan tüntettünk eme erőszakos integráció ellen, szünetekben rohantunk vissza a régi osztályhoz, nem vegyültünk. Aztán kiderült, hogy van néhány gyerek itt is, aki legalább annyira renitens, mint mi, ha nem jobban, így elkezdtünk mi is kicsit nyitni az új osztálytársaink felé. Ennek nyomán kialakult egy “fantasztikus négyes”, vegyesen, kettő a régi béből, kettő pedig az ából. Gyakorlatilag ez tette élhetővé a ránk váró négy évet. Én mondjuk mindig is úgy éreztem, hogy ez a három őrült mindenben túltesz rajtam, de úgy látszik, én is kellettem oda, mert a sok marhaság, amit műveltünk, nagy-nagy harmóniában volt egymással. Mindenknek megvolt a maga profilja. Kata volt a “bármit bevállalok minden mindegy alapon” vagyány hősnője, mindez szarkasztikus humorral és mély eleganciával. Niki volt a “rút kiskacsából szexi és okos hebrencs”, aki pont a gimis évek alatt bontogatta nőiességének és partykedvének szárnyait, ami igazán címlapra illő szituációkba kergette őt, legnagyobb vigasságunkra. Balázs volt az osztály “fura és nem kevésbé gonosz figurája”, aki, ha kipécézett magának valakit, az nem menekült érettségiig, így kergetett depresszióba nem egy osztálytársat, és munkanélküliségbe egy matektanárt. De mi tudtuk, mert néha véletlenül fellibbentette a fátylat, hogy valójában aranyszívű, és csak azt bántja, aki az ő groteszk ámde logikus értékrendje alapján azt megérdemli. És voltam én, de magamat nem tudom azokból az időkből jellemezni, de majd ha megjavul a komment, Kata majd biztos kisegít valami ideillő definícióval, hogy milyen szerepet is töltöttem be a mi kis beteg klikkünkben. Ami a lényeg, hogy holnap találkozom ezekkel a nagyszerű emberekkel, és alig várom már. Biztosan mindenki nagyon megváltozott és megkomolyodott, de titkon reménykedem, hogy azért a találkozó végére kibújik mindenkiből a vadállat :)