A lustaságon kívül egyéb okai is vannak, hogy rég írtam. Egyrészt kimerít az új meló, és még pár hét, míg újra megszokom a terhelést, hogy még csak hazaérve kezdjek el igazán pörögni. Másrészt meg átvettük az új lakást, ahol már lassan egy hete felújítunk. Úgy volt, hogy rögtön festéssel kezdünk, de rá kellett döbennünk, hogy azért van még egy s más, amit el kell intézni. Például az előző tulajok otthagytak nekünk némi szuvenírt: 10-20 teljesen fölösleges, ótvaros bútort, néhány zsák szemetet (retkes falvédők, véres-nyálas párnák, poszterek, törött felmosónyelek tucatjai stb.), valamint egy rakomány üres vodkásüveget. Most próbáljuk ezeket felszámolni, de a bútorok valamiért nem akarnak a saját lábukon elmászni a szemétlerakóig, nehéz ügy. Aztán az egyik szobában Bazsi kicsit megkapirgálta a falat, menten le is hullott 3-4 négyzetméter vakolat. Aztán elkezdtünk ablakkeretet csiszolni, most gyakorlatilag elvesztettük a gitt 60 százalékát, mert amint hozzáértünk, leesett, szóval egyelőre úgy tűnik, soha nem lesz vége. Emellett elkezdtem fogyózni, mert az elmúlt kilenc hónapban valami rejtélyes, furcsa módon felugrott rám egy laza 7-8 kiló, és nem, nem vagyok terhes. Apukám, aki még legkövérebb korszakaimban is vékonynak látott, és aggódott az egészségemért, most kerek perec kijelentette, hogy meghíztam, tehát nagy a baj. Jelenleg tehát hadiállapotok uralkodnak, de azért igyekszem majd beszámolni az eredményekről, de továbbra is csak földhözragadt, materialista, kispolgári bejegyzésekre lehet számítanii, mert úgy tűnik, a fennkölt gondolatoknak nincs helye ilyen viharos időkben.

Szerző: Kerotarg  2010.05.31. 21:12 2 komment

Címkék: munka lakás fogyúkúra

A bejegyzés trackback címe:

https://androgun.blog.hu/api/trackback/id/tr642046016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tumac 2010.06.01. 20:24:08

...és a varrógépről egy szó sem esik? :O

Kerotarg 2010.06.01. 20:26:06

Juhéé! Az első komment! :D
süti beállítások módosítása