…amikor véletlenül kiderül, hogy a megvenni kívánt ingatlanon végrehajási jog van, ami azt jelenti, hogy már nem a tulajdonos rendelkezik felette, hanem egy bírósági végrehajtó, akinek hetente 1-szer 6 óra fogadóideje van, és aki az egyetlen lenne, aki meg tudná mondani, hogy a jelzálog összege a kamatokkal, járulékokkal együtt már meghaladta-e magát a vételárat, avagy sem (ugyanis a bank minderről állítólag nem tud). Az sem rossz továbbá, mikor az eladó és az ingatlanos kórusban állítják, hogy ők erről szintén nem tudtak, sőt, az eladó sem a banktól, sem a Földhivataltól nem kapta meg egy alkalommal sem a tértivevényes értesítést a végrehajtási jog tulajdoni lapon történő bejegyzéséről. Külön öröm számomra, amikor kiderül a 30-40 ezres közműtartozásról, hogy valójában 300-400 ezer, és akkor még nem lehet tudni, hogy ez is végrehajtás alatt áll-e, ami plusz járulékokkal, kamatokkal, effélékkel jár. Azt most hagyjuk, hogy miért vesz fel valaki hitelt, ha nem tudja fizetni. De azt már végképp nem értem, hogy hogy képes valaki homokba dugni a fejét, és hagyni, hogy elárverezzék a feje fölül az otthonát, csak azért, mert nem képes utánajárni mindannak, aminek nekünk egy délután alatt sikerült. És mindezek mellett pedig folyékonyan hazudni, és madárnak nézni a jószándékú vevőt, aki épp rajta segítene, ha nem verné át. Lehet, hogy elragadtatom magam, de azt kívánom az ilyen embereknek, hogy takarodjanak innen olyan messzire, amennyire csak tudnak, ne szennyezzék jelenlétükkel ezt a kerületet, ezt a várost, vagy inkább ezt az országot. És menjen velük az összes kisstílű, tenyérbemászó ingatlanos, és az összes “befektető”, nepper, vagy hívjuk akárhogy, akik abból élnek (elég jól), hogy más embereknek tönkre ment az életük. És ha már úgyis menőben vannak, csatlakozhat hozzájuk az összes mobilbankár, vagy személyikölcsönös, vagy providentes, vagy akárkicsoda, akik szemlátomást fizetésképtelen szerencsétlen suttyókra sóznak olyan hiteleket, melyekről mármessziről ordít, hogy teljesíthetetlenek. És ezzel szépen le is tisztulna minden. 

Szerző: Kerotarg  2010.03.25. 09:48 Szólj hozzá!

Címkék: lakás

A bejegyzés trackback címe:

https://androgun.blog.hu/api/trackback/id/tr861939202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása