Bár Bazsi szerint rengeteg mindent kellene, mégis csak egy dolgot sajnálok igazán a múltamra visszatekintve, ez pedig a tervezés hiánya. Pontosabban a hosszú távú tervezésé. Rövid távú terveim mindig voltak (gitározni tanulok, nyaralni megyek, lefogyok...), amik, még ha meg is valósítottam őket, nem töltöttek el azzal az egzisztenciális biztonságérzettel, amire mindig is vágytam. Titokban kicsit mindig úgy éreztem, hogy lógok a levegőben, holott mindeközben élvezni is tudtam a spontaneitást az életemben. Mégis, ha visszapörgethetném az időt, ha mást nem, legalább a tanulmányaimat jól megtervezném: jobban választanék (angol-magyar), és betartanám a határidőket (hogy ne 27 évesen diplomázzak). Nem nagy dolog, és mégis egész más lenne a helyzetem, mint most, amikor a munkahelyemen (ami ráadásul nem is szakmába vág) szinte mindenki 4-5 évvel fiatalabb nálam. Nem vagyok egy karrierista, de ezt azért belátom, hogy tervezéssel már egész máshol lehetnék. Na persze, egyrészt erről kár is beszélni, másrészt meg lehet, hogy ha valamit régen másképp tettem volna, a pillangó-effektus következményeként most Bazsi nem itt szuszogna mellettem a kanapén valami iszonyat fos szombat délutáni műsorra szunyókálva, hanem. És ebből a szempontból nagyon is jó, hogy így alakult minden. Csak elgondolkodtam.

És most jön a pozitív rész, tudniillik megleltem a régóta sóvárgott egzisztenciális biztonságérzetemet. Most már a legrövidebb tervem is két éves. Például tudom, hogy ha minden jól megy továbbra is a munkahelyemen, és 2011 őszén teherbe esek, és 2012. májusában megyek szülési szabira, akkor már kapok GYED-et, és ezzel valóra is váltom azt a 2 és fél évvel ezelőtti tervünket, hogy 30 éves koromig szülök egy Zsófit. 

És ez még csak a terv bevezető szakasza!