Most hívtak (alig egy órával az interjú befejezése után), hogy felvettek. Nagy az örömködés, mert Bazsi meg most kapott fizuemelést, így már elég ígéretes jövő elé nézünk, ami az anyagiakat illeti (bár nekem még tippem sincs, mennyit fogok keresni). Azért a tanulság meg az érdekesség kedvéért leírom, milyen remek móka is a csoportos interjú.

Tehát hatan beültünk egy tárgyalóba, három megfigyelővel (így 2 emberre jutott 1 megfigyelő). Mindenki kapott egy-egy nagy borítékot, amelyben különféle eszközök (színes ceruzák, ragasztó, olló, sablonok...) voltak, meg egy feladatleírás. A missön az volt, hogy egy interaktív katalógust kell létrehozni Van Gogh témakörben, és annyira legyen interaktív, hogy gyerekek is játszhassanak vele. Volt még ezen kívül néhány zavaró információ, pl. nagyon elfoglalt vagy, mert xy egyetemre is jársz közben, de a főnököd ezt meg ezt mondta... ezekre nem is nagyon emlékszem, mert teljes erővel a feladatra koncentráltunk, amit - utólag kiderült - jól tettünk. Mindenkinél volt még egy cetli egy sorszámmal, ami a részfeladatok megoldását segítette, először ezt kellett összeraknunk, hogy lássuk a munka menetét. Végül azt hoztuk ki a dologból, hogy csináltunk három kifestőt gyerekeknek Van Gogh virágmintáival, amik adottak voltak (ez a kifestősdi egyébként az én ötletem volt:) ), meg egy puzzle-t napraforgóval, amit, miután megrajzoltuk és kiszíneztük, darabokra szedtünk, és egy általunk ragasztott dobozba tettünk, hogy azt is össze tudják rakni a gyerekek. A végén pedig mindezt prezentálni kellett, amit az egyik csoporttagunk, egy nagyon talpraesett kislány ügyesen meg is tett. Nagyon jó kis feladat volt, és tök jól össze tudtunk dolgozni, mert valahogy a véletlennek köszönhetően úgy állt össze a csapat, hogy mindenkinek volt valami erőssége, de mindenkinek más, így pont mindenki a maga kreativitásának megfelelő feladatot tudta végezni. 

Ezután pedig egyesével behívtak mindekit, kaptunk egy csomó levelet, meg pár iktatós kartont, és mindenkinek a maga belátása szerinti kategóriákba és elrendezésbe iktatni kellett a különféle témájú leveleket, majd a végén elmondani, hogy mit és hogyan csináltunk. Ebben csak tippelni tudtam, hogy most milyen csoportosítási szempontot várnak el, és nem is nagyon vittem túlzásba a feladatot (kb. 2 perc alatt beiktattam, csak tárgy, aláírás és dátum alapján, el sem olvastam őket), de úgy tűnik az előbbi telefonból ítélve, hogy jól tettem.

Szóval így állunk, multinál fogok dolgozni, ilyen se volt még! Kíváncsian várom a fejleményeket.

 

Szerző: Kerotarg  2010.04.22. 14:21 Szólj hozzá!

Címkék: munka

A bejegyzés trackback címe:

https://androgun.blog.hu/api/trackback/id/tr761942557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása